2015. augusztus 3., hétfő

Guthné Lovasi Tünde

Guthné Lovasi Tünde - alias Stephanie Ford
Mióta írsz és hogyan jött az írás az életedbe?

Nagybátyám író volt, így valószínű, hogy a történetek iránti szeretet mélyen gyökerezik a családomban. 11 éves koromban kezdtem egy kis leírással, a következő 3 évben rengeteg hasonlót gyártottam, illetve ebből az időből datálódik az első kisregényem is. A szüleim nem nézték jó szemmel a hobbimat, így sokáig senki nem látta ezeket a munkákat.



Miről szóltak ezek az első, - mondjuk így - szárnybontogató szösszenetek?

A Star Wars-hoz hasonló űroperák voltak sok-sok kalanddal megtűzdelve.De már ekkor megszületett az első szépirodalomnak szánt kis írásom is.Ebből az időszakból származik az első írói álnevem is, a barátnőimmel klubot alapítottunk, ahol mindannyian választottunk írói álnevet. Az enyém Stephanie Ford lett, a kalandregényekhez ma is ezt használom.


Van más írói álneved is?

Igen, a magyar neveket és helyszíneket felhasználó írásokat a Város Emese néven publikálom. Ő egyben szereplő is, nemcsak író. Az Éva naplójában még csak megemlítem, de a többi, ezen a néven kiadott, illetve hamarosan megjelenő írásomban főszereplő is(Tündérhegy legendája).



Honnan meríted az ihletet az írásaidhoz?

Legtöbbször megálmodom őket, de sokszor támad ötletem olvasás, tévénézés közben is.Gyakran előfordul, hogy nem tudok végigolvasni egy cikket sem, mert elárasztanak az ötletek.


Ilyenkor hogyan oldod meg, hogy az ötletáradat meg is maradjon?

Jegyzetelek. Ritkán előfordul, hogy komplett történeteket látok az elejétől a végéig, ezekből gyorsan vázlatot készítek, a többi ötlet általában beilleszthető valamelyik éppen írás alatt álló regényembe. Ha egyik sem áll fenn, akkor egy külön füzetbe írom, bár ezeket ritkán tudom később felhasználni.



Mi zajlik benned írás közben?

Többféle módon írok. Az első a vázlat készítés. Ritkán írok teljes regényvázlatot, de amikor erre kerül a sor, igyekszem a legtöbb apró momentumot a leggyorsabban rögzíteni.Az ilyenkor elkészült írások nyersek, sem a szórend, sem a történet nem tökéletes. De nem is kell, mert ez csak egy mankó, hogy el ne felejtsem az ötletet.A regényírás második fázisaként füzetben kezdem kidolgozni a történetet. Ilyenkor a helyére kerülnek a főbb történések, de még ez is nyers, semmi sincs kőbe vésve.Amikor begépelem, az már egyben javítás is, ilyenkor születnek a jó mondatok, és mivel ismerem a történetet, finomítani is tudom a cselekményt, a leírásokat, stb. Ez a a fázis, amit nagyon élvezek, mert itt már látom, milyen lesz a kész regény.Az írás előző fázisai néha élvezetesek, néha nem, attól függ, hogy vázlatból dolgozom-e, vagy spontán ötletet írok. Ez utóbbit szeretem jobban.



Mit jelent számodra az írás?

Az írást munkának tekintem, de egyben kikapcsolódás is a hétköznapokból. E kettősség meghatározza a hozzá kötődő érzéseimet. Néha elragad, néha nehezebb, függ a hangulatomtól, és persze az itthoni állapotoktól.Az írás nekem egyfajta menekülés. Autista nagylányt nevelek, ritkán tudok kimozdulni miatta, így el kell képzelnem azokat a világokat, városokat, embereket, akiket és amiket mások egy nyaralás alatt, vagy akár csak a munkahelyükön láthatnak.Az írásokban vázolt világokban én is benne vagyok, ezekben élek az írás ideje alatt. Nagyon nehéz elengednem ezeket a világokat, viszont ha sikerült, még nagyobb örömmel vetem bele magam a következőbe. Olykor nehezen váltok, de ez így van rendjén. Vannak kedvencek és vannak, amiket hamar megunok.A Vendég a múltból sorozatot nagyon szerettem, de mire elkészült a negyedik rész, már szinte utáltam.



Hozzájárul valamilyen formában az a tény az írói világodhoz, hogy egy autista lányt nevelsz?

Igen, mindenképpen. Egyes karakterekbe becsempészek belőle, leginkább Mey alakjában jelenik meg az Epizódok a sarokházból című kisregényemben.Mey egy olyan fiatal nő, aki nem beszél, vagy csak egészen ritkán, ha van mondanivalója, egyébiránt a funkcióját keresi a világban. Mint az én lányom, aki még nem találta meg, ellentétben a regénybeli megfelelőjével.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi szakmai múltadból?

A nívódíjamra 2008-ból. Az Epizódok a sarokházból-ért kaptam.


Kik adják az írásaid fő célközönségét? S milyen visszajelzéseket kaptál tőlük eddig?

A sci-fik közönsége leginkább a fiatalabb férfiak, de nők is szép számmal olvassák a kalandos voltuk miatt. Az Éva naplóját idősebb hölgyeknek írtam, úgy 35 év fölött. Főleg a regényben vázolt társadalmi háttér miatt.Általában elmondható, hogy olyan 35 év fölöttieknek, akikből még nem halt ki a gyerek.


S a szakma hogy viszonyul az írásaidhoz?

Szakmai elismerést 2008 óta nem kértem és nem kaptam. Természetesen nekem is jólesnek, ha kritikusok méltatnák a munkámat, de mostanában nem indulok pályázaton. Ahhoz hosszú időre le kellene mondanom a publikálásról, és ezt nem szeretném.Az olvasók véleménye ugyanolyan fontos, mint a szakmáé. Még elég kevés visszajelzést kaptam, de szaporodnak.

Miért kellene ehhez lemondanod?

Miért kell lemondanom? Legtöbb helyen még nem publikált írást kérnek, vagy nyomtatott könyvet. Ha befejezek egy könyvet, azt szeretem azonnal elérhetővé tenni. Nyomtatott könyvem viszont kevés van (ebben a pillanatban 3), és azok sem tavaly jelentek meg. Azokban a pályázatokban, amiket olvastam, ez a két kritérium szerepelt.S van még egy ok, a hosszas várakozás az eredményre. Ha nyerek, a regényemet vagy kiadják, vagy nem. Inkább az utóbbira láttam példát. Ha nem nyerek, egy csomó időt veszítettem.Nekem nem fontos, hogy hagyományos kiadó adja ki az írásaimat. Így is ügyelek a minőségre, korrektor, szerkesztő dolgozik minden könyvemen, és a kiadó segít a promócióban.

Csalódottságot érzek ki a szavaidból... Szerinted a szakma más jellegű regényekre "vevő", mint amilyenek a te tolladból születnek?

Nem tudom, mire vevők, mivel már 8 éve nem indultam pályázaton. Inkább úgy érezem, hogy nem szeretek pályázni, ezért nem is izgatnak az ilyen lehetőségek. Nem vagyok versenyző típus.

Ha meg kellene fogalmazni, mit mondanál, milyen Guthné Lovasi Tünde, avagy Stephanie Ford írói világa?

Kalandos. izgalmas, mindig történik valami váratlan.